Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
egyanyatollabol

Pszihológus

Forrai Herietta · 1 hete
Mint mát írtam eldöntöttem hogy eljárok gondolván jót fog tenni . Tini koromban jártam akkor segitett most nem de mivel különböző a kettő eset . Nos el is mentem kérdezett párszor de inkább én beszéltem és nem is a kritikus pont érdekelte hanem mindig más , kicsit fura volt hogy mindig más fogta meg és mindig másra terelte el a szót . 1 óra múlva így szólt lejárt az idő akarok még jönni ?! Mondtam nem tudom még majd jelentkezem . Ajálotta a gyász csoportott amiről kifejtettem a véleményem hogy nem hinném hogy nekem való, hisz igen egy közös van bennünk hogy gyászolunk de minden gyász más van egy kis idézet az árva szülök/ anyákról . Ezért nem akartam oda menni meg nem éreztem úgy hogy idegegeneknek beszéljek szemtől szembe.

Így érezzük mi magunkat !!!

Amikor elmegyünk egy gyászcsoportba, akkor kilógunk a sorból, mert mi más fájdalommal élünk! Amikor a szülőt arra bíztatják, hogy próbáljon elengedni egy gyermeket, aki a vére volt....akkor biztos kinyílik a bicska a zsebében!
Nekem kinyílik!
A csoport panaszkodik, hogy pl elvesztette az apukáját valaki az nagyon fájdalmas tudom, elhiszem .
De ez nem olyan!
A gyermekem aki a testemben lett emberré, aki az életemet jelentette honapokig minden percben, akiért az életemet adtam volna....az Ő elvesztése nem olyan! Teljesen más!
Nem akarom feldolgozni, mert nekem ez olyan, mintha megtagadnám Őt!
Hogy ne sírnék érte! Hogy tudnék örülni a sírja felett?!
Hogy pótolhatná Őt más?
Olyan anyákkal találkoztam akik öregen is sírtak a pár hónaposan elvesztett csecsemőjükért és én nem értettem akkor!!
Most már értem!
A konkluzió tehát az, hogy a gyászunk speciális és nem illeszthető egyéb közegbe
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!